UNDER THE CARPET

Üdv a blogomon!

Avagy az első bejegyzésem.

2019. február 17. - Under The Carpet

Úgy álatlában véve elmondhatom magamról, hogy elég társadalomkritikusan szemlélem a világot. Jelenleg első sorban fotósként tevékenykedek. Az ez előtti elmúlt 7 évben pedig vállalkozóként dolgoztam, főleg a kereskedelemben és a kreatív szakmában. Ez idő alatt pedig borzasztóan ráuntam arra, amit ma normálisnak, megszokottnak, hétköznapinak vagyunk hajlamosak titulálni.
Nem akarok se bíráskodni, se általánosítani, így ebbe a gondolatmenetbe nem is megyek bele mélyebben.

Amit viszont szeretnék. A saját életemen keresztül, a saját életemben történt tapasztalatok alapján bemutatni én hogyan próbáltam és próbálok a hétköznapiból kitörni és olyan dolgokkal foglalkozni melyek számomra közel állnak a valós emberi léthez és értékekhez. 
Egyfajta "légy a változás melyet a világban látni szeretnél" szemlélettel. 
Bízom benne, hogy ezáltal sokatokhoz tudok majd kapcsolódni és nem mellesleg inspirációt, értéket átadni.
Konkrét témák szerint első sorban háztáji gazdákodásról, étkezésről, egészségről, lélekfejlesztésről, pszichológai és szociológai szemléletekről és a mindebben szerzett, saját bőrömön megtanult tapasztalatokról, hibákról, kudarcokról szeretnék írni. Őszintén, tisztán, maszkok és jelmezek nélkül. Mindarról amiket hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni.

A bejegyzés trackback címe:

https://underthecarpet.blog.hu/api/trackback/id/tr314632478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása